Azt mondja a férjem, hoyg nagyon elszánt vagyok és ez mennyire jó már, ugye? Mármint, hoyg az vagyok és hogy mondja. Egész nap Pesten szaladgáltam, gondoltam is, hogy ezt a pár km-t írjuk már be az edzésnaplóba gyaloglásnak, meg hogy nem lehetne-e ezzel kiváltani a mai futást. Alkudoztam, igen.

Aztán mikor fél 7-kor hazaestem, két lihegés után mégiscsak felvettem a nyúlcipőt, én, aki máskor már csak vizet kívánt ilyen esetben kívül is, belül is, meg elheveredni a  kanapén, meg valami lábmasszírozást, meg hasonló wellness programot. Szóval, hoyg én elmentem futni mégis.

És az a helyzet, hogy el akartam futni a lovakig, de azért csak maradt valamennyi józan eszem,  az még legalább két hosszabbítás, de sebaj, ugyanis lefutottam 250 métert. Mondom még egyszer: 250 métert. Négyszer. Jó, az endomondo 260-at mér, de én óvatos duhaj vagyok és legyen inkább az 250,  meg különben is, szeretem a kerek számokat, ez már negyed km.

Mondjam-e, hogy a tüdőm majd kiköptem? Viszont ravasz voltam, mert nem a meredek, hanem a lejtős irányt választottam, egyszer volt felfelémenet, de ne kelljen már a porban meghalnom, ha lehet.  

Futás közben elkocogtam a második facsoportig, aztán elhagytam a harmadikat is, lehagytam a nagy tócsát és túlhaladtam azon az akácfán is, amelyiknél minden alkalommal elfog a kétségbeesés, hogy most itt jön rám a hasmenés, és már a postaládán / gázórán is túl vagyok, meg a gázóra utáni nagy kövön is. Ezek mind jelzőállomások a számomra, ezek voltak a sarokpontok, a kijelölt távok, a célobjektumok, és tessék, szépen lehagyom őket. 

Mondjuk, a fejem még lógatom, a horizontot kutató pillantásra továbbra is várni kell.

Nem viszek többet fényképezőgépet magammal,  ezt már tisztáztam, de azt még nem mondtam, hogy  már -már triatlonistának érezhettem magam, futás után előkaptam az egyik bokorba rejtett masinát, levegőt kifúj, beszív, benntart, exponál.  (egy másik bokorban a kosaram volt, hazafelé akácot szedtem – all – in program)

Kifordulok a kapuból, elmegyek két ház mellett és lemegyek a patakhoz. Nem az a lényeg, hogy itt LE, hanem, hogy visszafelé itt FEL.

Az út végén a patak a híddal, ezen végzem a rendes nyújtásomat (mert már mindig) és ez volt az, amire két hete felcsaptam a jobb lábam, hogy leszedni ne bírjam.

Túl a Kwai folyón patakon felmegyek ezen a kiemelt kategóriás hegyen, hogy úgy mondjam, bemelegedem, mire felérek, nem csoda, ha ezek után csak alibizem a bemelegítéssel.

 

Ugyanaz távolabbról. A képen elrejtettünk egy futó Zazit, gyengébbeknek piros célkereszttel jelöltük a  vonulási út kezdőpontját.

Az én utam. Jobbra patak, balra hegy. Közöttük én.

(vö. : Weöres)

Nemcsak, hogy kanyarodik, de emelkedik!

És itt unta meg a blogspot, nem tölt fel több képet, pedig van ám kép a látens postaládáról, meg a legközelebbi célállomásnak kijelölt lovakról, de mindezt, sajnos, támogatás híján, ma nem láthatja a nagyérdemű.

Cserében naplementét kínálok.

Na jó, egy kicsit mégis.  Nem viszek többet fényképezőgépet, mert tök elvonja a figyelmem, elkezdtem ma is fényképezni, lefutottam egy etapot és azon járt az eszem, hogy jó, legyen gyorsan vége és akkor folytatom, akkor megint fényképeztem, megint futottam, de közben nem volt jó érzésem, én azt szeretem, ha futáskor a futásra koncentrálok, hogy jajdefáj, holavége, satöbbi,  oda szeretnék figyelni a futásra és úgy futni. Most ez így vicces lehet,mert az milyen jó lenne, ha észre sem venném, hogy lefutom a maratont, nem?, de nem az, nem azt éreztem, hoyg futok és mozgok, hurrá, hanem azt, hogy nem tudom átadni magam még a szenvedésnek sem, mert megoszlik a figyelmem és ez nem volt igazán jó így. 

Így aztán az lesz, hogy nem viszem magammal többet  a masinát, holnap megmutatom, hol futok, tömény giccs egyébként, akácillat, kipattanni készülő bodza, cica, lovak, ,patakon átívelő fahíd és zöldellő mező. Izzadó nő.

Ezért történt meg az, hogy hatszor futottam le öt helyett az egyébként is megnövelt (10méter az 10 méter) távot, hatodszorra gyorsabban, ami sejtésem szerint azt jelenti, hogy a szigeten gyaloglókkal már talán tartani tudom a tempót. 210 méterig.