Szóval az történt, hogy én mit sem sejtve álltam a wampon és árultam a táskáimat, amikor először is jött egy barátnőm és azon kaptam magam,hogy a futásról beszélünk. Persze, szót ejtettünk a férje ironman-re való felkészüléséről is (elmebeteg,  nem normális), de azért az olyan cuki volt, hogy a Julcsi azt mondta, hogy én olyan rendesen futok. Ezt mondta. Nekem.

És akkor egy kicsit kellett szabadkoznom, de nem csupán az illem kedvéért, hanem, mert én tényleg úgy ismerem magam, hogy ugyan most jön a negyedik hét és olybá tűnik, hogy ez nekem szép, lassan, de mégis menni fog, azonban sose adjatok a látszatra.

Ismerem én ezt a nőt, ez olyan, hogy képes ellustulni minden átmenet nélkül, ma még megy, holnap meg kihagy csak egy alkalmat, aztán a mezőn többet sosem látjátok.

A férjem azért mondta, hogy hát*, azért lát némi bekattanást nálam, hoyg fürkészem az eget egész nap, hogy ugye, nem fog esni??, de én megnyugtattam mindenkit, hogy még semmi kattanás, bármikor le tudok jönni a szerről.

Meg még az is történt, hogy a férjével meglátogatott egy nagyon kedves ismerős, akit meg a team-coaching-ról ismerek és vele is szóba került a futás – ez már annak a jele, hoyg nem tudok másról beszélni? És ő is ajánlott egy csoportot, lassan a FB-os  futós csoportok átveszik a főzésesek fölött az uralmat, ez milyen már? (jó)

És akkor most mondja valaki, hoyg nem jó wampra járni.

Vagy futni.

* itt véletlenül azt írtam, hogy há-J.

Csak annyit kérdezek, hogy aztán azt tudjátok-e,  három vásárlómmal / látogatómmal miről beszélgettünk ma? A futásról.

A wampon. Én.

Majd mesélek.

Le is futottam a magam 5 x 200 méterét ÉS nem álltam meg a harmadiknál,  meg egyiknél sem, tudja meg a mindenki. Ah, micsoda érzés. What’s more, még az is van, hogy miután harmadszor csináltam ezt a “távot”, tudom, hogy mennyi időbe telik, míg a mezőre érek, lefutom, hazaérek és ma negyed órával hamarabb értem haza, fogjuk a véletlenre, de azért na.

(és az ötödiket futottam gyorsabban,  éppen, mint a múltkor)

Mindemellett az is van, ami kevésbé tetszetős, hogy már háromszor előfordult, hogy motoros kiscsávók húztak el mellettem, ez engem frusztrál, mert egy, hoyg ne motorozzanak már az én mezőmön; kettő, hogy felkavarják a port (na jó, nem ma, ma nem volt por); három, hogy biztos néznek, hogy ez a kövér nő mit csinál itt, mindig csak lihegni látjuk. Az a mázli, hogy eddig mindig akkor jöttek, amikor már baktatok vissza, szóval, szembejönnek velem, így még nem láthatták a nagy fenekem futás közben rázkódni. Mármint nekem mázli.

Még egy figyelemreméltó esemény történt ma ugyanezen személyekkel, amikor az ötödik etapot futottam és rohadtul lógott a belem kifele, meg izzadtam és fájt a lábam, akkor az egyik a távolból észrevett és elszaladt elkanyarodott a hegyre, én meg gondoltam, hoyg kitűnő alkalom kipróbálni, jó-e a tempóm, azaz tudok-e ép, értelmes mondatot futás közben mondani, ezért a következő mondat hagyta el (halkan) számat:  lehet röhögni, de te a motoron ülsz, miközben én meg futok, kisöcsi.

Gondolom, ennek a sok beszédnek köszönhető, hogy az etap végére irgalmatlanul elfáradtam, lihegtem, ziháltam, de legalább jól megmondtam a magamét, muhaha.

És azért lássuk be, ez egy többszörösen összetett mondat volt.

A wamp előtti hét mindig nagyon durva, én alapból sokat dolgozom, de ilyenkor 14 órát is, ha úgy alakul és úgy alakul bizony. Ez van. Tudok sokat dolgozni.

És akkor most holnap vasárnap és wamp, én meg egész héten úgy dolgoztam rengeteget, hogy beleférjen a három futás is, és kettő már lement, és akkor még elképzeltem, hogy na, ma egy utolsó hajrá, este futás, fürdés, béke és nyugalom, holnap meg csitti-fittin fogadom a sok és lelkes vásárlót és erre felkelek reggel korán és mit látok?

Hogy esik az eső. Nem kicsit, nagyon.

Értem én, hoyg nem papírból vagyok, különben meg nem villámlik, ne szóljak semmit, arról nem is szólva, hogy éppen mikor kinéztem, akkor mentek (az esőben!) a kocsmatöltelékek a törzshelyükre, vehetnék példát róluk, ezeknek az eső semmi, ömölhet, akkor is haladnak céltudatosan, sőt, télen márciusban, mikor elvágódtunk a külvilágtól és akkora hó esett, hogy még  a hókotró sem tudott bejönni az utcánkba, ezek akkor is eljutottak a célobjektumba. Esküszöm, mintha a Deltát láttam volna Hillary-vel.

Én viszont nem, nem vagyok ilyen, így aztán most nagyon ajánlom, hoyg elálljon az eső, nap nem kell, lehet velem kompromisszumot kötni, de esőt már ne, ha lehet.

De én már tényleg odafigyelek, összeszedett vagyok. Csak még kövér.

A bemelegítésről annyit, hogy szerintem már a futóterepemhez való odasétálással oldom az izmokat, nincs messze (majd jól lefényképezem), de fel kell mennem egy számomra kiemelt kategóriájú hegyen dombocskán, amikor feljutok, akkor minden esetben átfut az agyamon, hogy akkor én most már haza is megyek. De nem megyek ám, hanem kilihegem magam és akkor alibizek valami bemelegítést,  messze  még  a rendes, igazi bemelegítés, de tudom, hoyg ilyesmit kellene, mint alant, majd fogok is.

Mindenesetre idebiggysztem, hátha más azonnal  profi lesz. Csak ne írja ide, mert nem fogom szeretni.

A nyújtásról majd máskor,  az sokkal- de sokkal viccesebb jobb.