Fél 8-kor mentem el, már itthon is vagyok, pedig a hazaút.. minimum négyszer megálltam és rázogattam a lábam. Nem tudom elhinni, hogy ez a görcs el fog valaha is múlni.Oké, hogy a tüdőm sem bír többet, de a lábaim… esküszöm, mintha ólom lenne bennük.
Szóval, lement ma is ez a 7-esszéria, de egy kicsivel megint többet futottam, van az már vagy 85 méter is, király…. bár kedvem szerint hozzászámolnám azt a + 40 centit is, amivel egy tócsát kerülgetnem kellett, elvégre sok kicsi sokra megy.
Ja, meg az is van az ólomláb mellett, hogy 50 méter után szétesik a mozgásom, addig érzem azt, hogy na, ez megy és oké, és abban a pillanatban, hoyg ezt gondolom, már érzem is, hogy hopsz, rám szállt minden vétkem kilóm és végem. Ez már olyan profin megy, hogy meglátom a villanyoszlopot és pavlovi reflexként beindul a szétesés.
Kinéztem magamnak a hegylakók postaládáját, de jó lenne addig elfutni a jövő héten – de azért az barátok közt is megvan vagy + 20 méter, ne képzelegjünk. 🙂
