Mivel a ma reggeli futás hasmenésekkel erdőbe futásból állt, másról zengek dicséretet éneket. 

Már többször akartam írni, csak  nem tudtam, ide tartozik-e vagy sem, de szerintem igen, hiszen futásról van szó benne, csak áttételesen.

Az a helyzet ugyanis, hogy nem tudok elég hálás lenni azért, ahogy a férjem támogat. Pedig nem könnyű neki, egyszer majd írok a dark site-ról is, mert sokan csak azt látják, hogy én milyen humoros vagyok, ami igaz, persze, de azért…

Szóval, hogy én pufi vagyok. És nem voltam mindig az. Viszont soha egy rossz szót sem hallottam a férjemtől emiatt és biztos van, aki szerint ez nem jó, mert finoman, de lehetett volna mondogatni, hoyg ej, nem kéne lefogyni egy ici-picit vagy nem kellene egy kicsit mozogni, de azért azt tudjuk, hogy ez nem mindeninek jön be, nekem tuti nem, legfeljebb befordulok magamba. Gondolom, ennyire azért ismer a férjem és ezt nem mondta, holott  minden férj csinos feleségre vágyik. Nyilván.

Viszont abban a legelső pillanatban, amikor mintegy mellékesen megemlítettem neki, hogy én futni szeretnék  és ne nevessen ki emiatt, akkor elmentünk és vettünk egy cipőt, a legegyszerűbbet és legolcsóbbat, de futócipőt, mely cipő még 2 hónapig állt az asztalomon és még akkor sem mondta, hogy basszus, ez kidobott pénz volt, sejtettem előre.

És amikor elkezdtem a 75 métereket futni, akkor sem nevetett ki, hanem azt mondta, hogy óh, ma már 7-szer tudtad lefutni?  Az már fél kilométer! Óh, már elfutottál a szoborig? Hát mindjárt lesz ebből e km!

És minden futás után megkérdezi, hogy na, hoyg ment és meddig jutottál el, mit mutatott a runkeeper:és egyáltalán: minden nap megkérdezi, hogy lesz ma futás? És ezt úgy élem meg, hogy amikor bántott volna a célozgatás, akkor nem szólt közbe, viszont amikor érzi, hogy kell a biztatás, akkor meg biztat.

És volt, amikor úgy támolyogtam haza, hogy levette a cipőm és  a zoknim, mert arra sem volt erőm és mindehhez nagyon büdös is volt a zoknim, mert megizzadtam (igen, én a talpamon is izzadok).

És olyan is volt, hogy kimosta a futócipőm, én ebben elég rendetlen vagyok, belátom, ő meg a saját bringáját is nagyon pöpec módon, de más egy bicaj és más egy cipő, lássuk be, pláne, ha utóbbi máshoz tartozik.

És most, hogy megyek a Suhanj-ra, mondta, amit mondott, és talán nem is tudja, milyen sokat jelent ez nekem, mert talán természetesnek veszi, hogy segít, mert mi így élünk  és igyekszünk élni, házasTÁRSként, de azért na. Nagyon jó kis férjem van, az már biztos.