képesített
Nem viszek többet fényképezőgépet magammal, ezt már tisztáztam, de azt még nem mondtam, hogy már -már triatlonistának érezhettem magam, futás után előkaptam az egyik bokorba rejtett masinát, levegőt kifúj, beszív, benntart, exponál. (egy másik bokorban a kosaram volt, hazafelé akácot szedtem – all – in program)
Kifordulok a kapuból, elmegyek két ház mellett és lemegyek a patakhoz. Nem az a lényeg, hogy itt LE, hanem, hogy visszafelé itt FEL.
Az út végén a patak a híddal, ezen végzem a rendes nyújtásomat (mert már mindig) és ez volt az, amire két hete felcsaptam a jobb lábam, hogy leszedni ne bírjam.
Túl a Kwai folyón patakon felmegyek ezen a kiemelt kategóriás hegyen, hogy úgy mondjam, bemelegedem, mire felérek, nem csoda, ha ezek után csak alibizem a bemelegítéssel.
Ugyanaz távolabbról. A képen elrejtettünk egy futó Zazit, gyengébbeknek piros célkereszttel jelöltük a vonulási út kezdőpontját.
Az én utam. Jobbra patak, balra hegy. Közöttük én.
Nemcsak, hogy kanyarodik, de emelkedik!
És itt unta meg a blogspot, nem tölt fel több képet, pedig van ám kép a látens postaládáról, meg a legközelebbi célállomásnak kijelölt lovakról, de mindezt, sajnos, támogatás híján, ma nem láthatja a nagyérdemű.
Cserében naplementét kínálok.
