Jenő, te zseni vagy

Tegnap pont úgy volt, hogy akkorra értem haza, amikor előző nap elindultam. Minden más volt, először is tehát hamarabb indultam, ráadásul földúton, a szokott terepen, és nem madrigál szólt a fülembe, hanem Rejtő egyik hangoskönyve. 

Ez utóbbinak tudom be, mert egyelőre elképzelni sem tudom, hoyg magamnak, hogy elfutottam a férjem szobráig egyben. Basszus, ez 810 méter. 810. Elfutottam… elkocogtam. Elkocorásztam.*

Elfutottam oda, majd visszagyalogoltam az origóhoz, szóval, nem sétáltam, hanem gyors-gyalogoltam (nekem ez már az, éreztem a fenekemben a fájdalmat), hogy aztán újra lefussam. A második 810 közben egyszer (!) megálltam, mert Jenő könyvének első fejezetével végzett a felolvasó és léptetnem kellett, de azért hát na, eléggé kivoltam, jó kifogás volt. Viszont utána már egyszer sem álltam meg menetközben, sőt,  visszafelé a (majdnem) fele távot megint lefutottam, s mivel ez pedig 380 méter, kereken 2 km volt az összetap.

És ennek meglehetősen örülök, hogy úgy mondjam.

Az pedig,  hogy Rejtő volt a fülemben, jobb választásnak bizonyult, mint a madrigálosok, egy baj volt vele, hogy kicsit halk a max. hangerő, ezt onnan vettem észre, hogy a második 810-es etapnál erős lihegésre lettem figyelmes, képes voltam túlzihálni a felolvasót, a bedugott fülemet, mindent. Végülis ez is eredmény. Én már túllihegtem Rejtőt is.

Egyébként meg az van, hogy fogok írni egy csomó mindenről, ami nem futás, legalábbis nem közvetlenül, tehát olyanokról, hogy férj, motiváció II., fogyás (holnap pl. mázsálás), meg táplálkozás, mások inspirálása, én inspirálásom, példa, bemelegítés, meg nyújtás, verseny, meg ilyen izékről, járulékos dolgokról. Annyi minden van bennem. Annyi kiló van rajtam.

* nyelvújítás, tetszetős, benne van egy kis malacka érzés, de ennél jóval több: benne van a  tempó (úgyismint antitempó), a futó körvonala és benne van az életérzés is.