keresztbe – kasul

Tehát kell a keresztedzés, oké. Menni fog, no para.

Azt mondja a Györgyi,  hogy azért kell más edzés is a futás mellé*, hogy nehogy kiégj, hogy mindig csak futsz. Na jó, nem teljesen ezt mondja. Utánaolvastam a dolognak, és tényleg kell, mert kell, hogy más legyen a mozgásforma, kell a testednek (más izmok) és kell a lelkednek (más célok). Én ugyan vitatkozom azzal, mert ne mondják már meg, hoyg nekem mi kell, az én testem és az én lelkem nem kíván több mozgást, mondták tegnap.
Csak hát nem hagy békén a dolog, mert az is a céljaim között volt (46 a- lájkolták a céljaim? ah, akkor muszáj), hogy hetente egyszer valamit tornázom is vagy úszom vagy lapozgatok egy könyvben, vagy valami egyéb mozgás és ez azért mostanában elmaradt, szóval, ugorjunk neki.
Kézenfekvő megoldás, hogy ha már kaptam dvd-ket, akkor kezdjek magammal velük valamit, legyen a norbi.** Értem én, hogy PéntekEnikő, de megnéztem néhány műsorát, hogy úgy mondjam, nem várható el tőlem, hogy hasizomgyakorlat közben a bal kezemmel még súlyzózzak, miközben a jobb lábam belső combizmait külön edzem, egyáltalán, hol vannak ezek az izmok, talán valami sok pénzért vásárolt külső merevlemezen, mert itt bennem nem. Majd megnézem a lájt vörzsönt, állítólag az elvégezhető.
Szóval, a norbi. Borzalmas, nem részletezem. Én most a kickbox I-et csináltam, jóindulatú hármas alát kaptam, 70 %-os teljesítménnyel. Dőlt a víz rólam, de ez már lassan minden bejegyzésemben benne lesz, már csak copy-past-olom. A végére, mint egy jobb erotikus filmnél, ledobáltam magamról a ruhát, bugyiban- melltartóban nyomtam, és nagyon hálás vagyok, hogy senki nem balettozott nálunk és nincs falat beborító tükör.
Az a helyzet, hogy a futásnál is rossz látni az árnyékom, az árnyékom ugyanis semmivel sem vékonyabb, mint én, ráadásul ő is fene lassan kocorászik, de valahogy mégis úgy érzem, hoyg egyben vagyok, egy a testem, egy a lelkem, hogy olyan összeszedettebben egy.  Most meg… irgalom. Ha balra dőltem, baloldalt gyűrődtem, ha jobbra, akkor jobbra, váratlan helyekről derült ki, hogy ott is háj van / ott sem izom van. Végigcsináltam. Reggel 8-kor. A mai fürdőkádba ereszkedés szava a mászás.
Nagyon ajánlom norbikának, hogy ez beváljon, mert ha ettől nem megy jobban a futás, akkor Fitch Ratings énemet elővéve kapcsolatunkat egy éjszakás kalanddá minősítem le. Na jó, megelégszem, ha kilók mennek le, hagyom magam korrumpálni.
(estére futást tervezem még)

*figyelitek: mellé…

** vö.:nemecsek

Tovább a blogra »