kis éji futás

Ha 9 héttel ezelőtt, amikor a 75 métereket futottam, azt mondta volna valaki, hogy Zazikám, nyugi, lesznek itt km-ek, noch dazu: iccaka, akkor már írom is a nyugtatót neki.

Ne felejtsük el, hogy tegnap reggel lenyomtam a norbit, majd este 10-kor elindultam futni. Ezt soha többé. Én nem vagyok megszállott, nem vagyok őrült, nem vagyok semmi, én csak egy pufóka fóka vagyok, aki fogyni akar, meg futni akar és hát szép, szép az elhivatottság, de azért lássuk be, vannak határaim. És csak azért, hoyg dicséretet kapjak, azért nem, meg lehet nyugodni.

Kell azért ide egy kis józanság is, ezt mondta ma reggel a a bal térdem. Nem mondom, hoyg fáj, inkább azt, hoyg érzékenykedik. Igaz, ebben szerintem a tegnap esti futás a ludas, mert elég nehezemre esett a futás, a 3,15 km-en többször is meg kellett álljak pihenni (WTF), bár a runkeeper erősen túloz, nem dülöngéltem ennyire, esküszöm. Viszont 10 alatt volt a perc/km, de  még ennél is jobban hangzik, hoyg azt mondta, hogy 6,37 km/h. Tudom én, hogy ezzel még ne keljek az ovisokkal  sem versenyre, de azért jó érzés volt, bár a térdem más véleményen van.

Azon gondolkodom, hogy mivel egyszerre egy tényezőn tudok csak változtatni, ezért egyik futáskor nagyon lassan, de az egyben lefutott távot fogom növelni apránként, a következő alkalommal pedig futok (mondjuk) 1 km-t, de nem 10 perces átlaggal, ez így oké vajon?

A köztes napokon pedig majd tornázom, semmi együttes alkalmazás…

Na, egyébként meg az történt még, hogy gyanútlanul futottam az utcákon és az egyik házból kilépett egy csupán alsónadrágot viselő fiú, nekem szemem sem rebbent (ellenben az övé), nem nagy truváj alsógatyában pasit látni éjszaka, inkább gyorsítottam, mert ez nekem semmiség és minden lazaságomat belesűrítettem abba az egy szóba, amit elég nehezen, de odavetettem, ez pedig mindösszesen az volt, hogy: helló.

Majd, mint aki nem ér rá nézni a(z) megkövült elámult tekintetet, hiszen minimum félmaratonra gyúr, továbblibegtem. Továbblihegtem..