A lábamat késznek nyilvánítottam, na, azért nem ablakpucoláshoz, csak futáshoz. Nem szabad elkapkodni a teljes felépülést, tudvalevő.

Fél 7-kor indultam a kocorászásra, remélem,  feljegyzik a nevem mellé, hogy akár 6-kor is képes vagyok felkelni egy kis szenvedéshez. Az a helyzet, hogy mostanra kialakult bennem egy attitűd, mégpedig az, hoyg nem kell várni arra, hoyg legyen kedvem futni, hanem egyszerűen futni kell. A múltkor beszélgettünk egy csoportban a futás általi katt-ról, arról, hoyg bedarál a futás és hogy ez kinél hogyan jelentkezik, mikor jön el, ilyenek. Én akkor hasonlóképpen nyilatkoztam, vagyis hogy  nem kell minden futásnál azt lesni árgus szemmel, hogy akkor most van-e már katt vagy sem, csinálni kell, futni kell, s egyszer azt veszi észre az ember, hogy hopp, már rég túl vagyunk a katt-on. 

(állt itt egy szexről szóló hasonlat a példa jobb megvilágítása érdekében, csak kitöröltem. a szemérem, khm.)

Ha én azzal kelek fel, hogy önvizsgálatot tartok, hogy a 10-es skálán elérem-e az ötös, minimálisan szükséges kedvet, akkor 10-ből 5-ször nem megyek futni. Sőt, a múltkor írtam, hogy még az sem garantált, hogy jólesik a futás, vagyis, előfordul, hogy a “megcsináltam” öröme mellett nem jön az eufória. De amikor jön…! Na, menni kell futni, ez van.

Ma  a múltkor éjszakai futásra tervezett új útvonalamon mentem, hát, kérem, én már elfutok a szomszéd faluba. Na jó, ez csak másfél km. De vissza is jöttem ám! Igaz, visszafelé meg kellett állnom, ezt nagyon bánom, mert utólag kiderült, hoyg 300 méterre voltam a célszalagtól, csak nem láttam, a fene sem tudta, hány kanyar van még addig, én pedig szeretem, ha látom a végállomást.

Az út jó. Kanyarog, erdő mindkét oldalon, de vannak elszórva házak is,  a célobjektum pedig zsákfalu, ami azért fontos, mert nincs nagy forgalom, mondjuk, én még bírnám a járatszámot csökkenteni, de azért az, hogy 3 km-en 6 gépjármű haladt el mellettem, az nem sok, viszont az egyik egy tömött busz volt, ez legalább ötszörös szorzóval bír. Nem mertem felnézni, hányan látták a gömbvillám aktuális mozgását cikázását.

Na de a lényeget a végére hagytam, mint étkezésnél a legfinomabb falatokat, hát PB van megint, personal best, 9 alá ment a km-enkénti sebességem!, 8,55 perc /km, nem is tudom, engem mért-e a runkeeper, vagy nem történt-e valami, mondjuk, nem kerültem-e mágneses mezőbe, ami megpörgette a telefonom vagy hogy is van ez. De  azt hiszem, én voltam. Ugye?

(3,05 km)

Holnap az ismertségről írok, csak mondom.

Egyre többet mutatok magamból, tessék, már a nadrágom is levettem, jó a tendencia. Egy év múlva a mozgós blogból 18 +-os lesz.

Ez egy láb, a bal, melyen tegnap fagyasztott málnával történő jegelés folyt. Erős volt a dilemma, hogy gyomorba vagy lábra alkalmazzam a gyógymódot.

Még télen, az egyik wampon összetört alattam egy szék. Így történt, érezzétek a történet súlyát. Igazából egy műanyag, szar szék volt, én rajta térdeltem és kiment előbb a szék lába, majd az enyém is, minek következtében én egyenesen a betonra huppantam a térdemmel 80 centi magasból. Na, akkor hónapokig éreztem a nem-frankót, van is egy kis púp a belső részen.

Most a megerőltetéstől, hiszen ne felejtsük az őrült tempómat, fájdogált egy kicsit, én meg nem mertem vele menni sehova, futni végképp nem, így aztán fimnézés közbeni intenzív jegelést alkalmaztam, annyi volt a tegnapi mozgásadagom, hogy lustán lelöktem a lábamról a málnát, meg visszahajítottam. Azt hiszem, ettől nem fogok fogyni.

Ma is akartam, de ma egész napot felölelő grillezés folyt, így most, délután 5-kor kezdem el a jegelést, bár gyanúm szerint Zé este meg akarja enni a málnát, ezért forszírozza.

A lábam pedig ennél vastagabb, lentről felfelé exponenciálisan nő a körfogata, de ravaszul visszaéltem a fényekkel. Mivel holnap mázsálás lesz, egészen konkrétan meg tudom mondani, kevesebb centi kell-e a körbetekeréshez, erősen ajánlom.

A címkék szaporítását viszont a mai nappal a sérülés szóval gazdagítom, igazából ezért volt az egész, hogy végre én is ilyet írhassak. Megirigyeltem a nagyokat, na.

Ha 9 héttel ezelőtt, amikor a 75 métereket futottam, azt mondta volna valaki, hogy Zazikám, nyugi, lesznek itt km-ek, noch dazu: iccaka, akkor már írom is a nyugtatót neki.

Ne felejtsük el, hogy tegnap reggel lenyomtam a norbit, majd este 10-kor elindultam futni. Ezt soha többé. Én nem vagyok megszállott, nem vagyok őrült, nem vagyok semmi, én csak egy pufóka fóka vagyok, aki fogyni akar, meg futni akar és hát szép, szép az elhivatottság, de azért lássuk be, vannak határaim. És csak azért, hoyg dicséretet kapjak, azért nem, meg lehet nyugodni.

Kell azért ide egy kis józanság is, ezt mondta ma reggel a a bal térdem. Nem mondom, hoyg fáj, inkább azt, hoyg érzékenykedik. Igaz, ebben szerintem a tegnap esti futás a ludas, mert elég nehezemre esett a futás, a 3,15 km-en többször is meg kellett álljak pihenni (WTF), bár a runkeeper erősen túloz, nem dülöngéltem ennyire, esküszöm. Viszont 10 alatt volt a perc/km, de  még ennél is jobban hangzik, hoyg azt mondta, hogy 6,37 km/h. Tudom én, hogy ezzel még ne keljek az ovisokkal  sem versenyre, de azért jó érzés volt, bár a térdem más véleményen van.

Azon gondolkodom, hogy mivel egyszerre egy tényezőn tudok csak változtatni, ezért egyik futáskor nagyon lassan, de az egyben lefutott távot fogom növelni apránként, a következő alkalommal pedig futok (mondjuk) 1 km-t, de nem 10 perces átlaggal, ez így oké vajon?

A köztes napokon pedig majd tornázom, semmi együttes alkalmazás…

Na, egyébként meg az történt még, hogy gyanútlanul futottam az utcákon és az egyik házból kilépett egy csupán alsónadrágot viselő fiú, nekem szemem sem rebbent (ellenben az övé), nem nagy truváj alsógatyában pasit látni éjszaka, inkább gyorsítottam, mert ez nekem semmiség és minden lazaságomat belesűrítettem abba az egy szóba, amit elég nehezen, de odavetettem, ez pedig mindösszesen az volt, hogy: helló.
Majd, mint aki nem ér rá nézni a(z) megkövült elámult tekintetet, hiszen minimum félmaratonra gyúr, továbblibegtem. Továbblihegtem..

Azt mondja a Györgyi,  hogy azért kell más edzés is a futás mellé*, hogy nehogy kiégj, hogy mindig csak futsz. Na jó, nem teljesen ezt mondja. Utánaolvastam a dolognak, és tényleg kell, mert kell, hogy más legyen a mozgásforma, kell a testednek (más izmok) és kell a lelkednek (más célok). Én ugyan vitatkozom azzal, mert ne mondják már meg, hoyg nekem mi kell, az én testem és az én lelkem nem kíván több mozgást, mondták tegnap.

Csak hát nem hagy békén a dolog, mert az is a céljaim között volt (46 a- lájkolták a céljaim? ah, akkor muszáj), hogy hetente egyszer valamit tornázom is vagy úszom vagy lapozgatok egy könyvben, vagy valami egyéb mozgás és ez azért mostanában elmaradt, szóval, ugorjunk neki.

Kézenfekvő megoldás, hogy ha már kaptam dvd-ket, akkor kezdjek magammal velük valamit, legyen a norbi.** Értem én, hogy PéntekEnikő, de megnéztem néhány műsorát, hogy úgy mondjam, nem várható el tőlem, hogy hasizomgyakorlat közben a bal kezemmel még súlyzózzak, miközben a jobb lábam belső combizmait külön edzem, egyáltalán, hol vannak ezek az izmok, talán valami sok pénzért vásárolt külső merevlemezen, mert itt bennem nem. Majd megnézem a lájt vörzsönt, állítólag az elvégezhető.

Szóval, a norbi. Borzalmas, nem részletezem. Én most a kickbox I-et csináltam, jóindulatú hármas alát kaptam, 70 %-os teljesítménnyel. Dőlt a víz rólam, de ez már lassan minden bejegyzésemben benne lesz, már csak copy-past-olom. A végére, mint egy jobb erotikus filmnél, ledobáltam magamról a ruhát, bugyiban- melltartóban nyomtam, és nagyon hálás vagyok, hogy senki nem balettozott nálunk és nincs falat beborító tükör.

Az a helyzet, hogy a futásnál is rossz látni az árnyékom, az árnyékom ugyanis semmivel sem vékonyabb, mint én, ráadásul ő is fene lassan kocorászik, de valahogy mégis úgy érzem, hoyg egyben vagyok, egy a testem, egy a lelkem, hogy olyan összeszedettebben egy.  Most meg… irgalom. Ha balra dőltem, baloldalt gyűrődtem, ha jobbra, akkor jobbra, váratlan helyekről derült ki, hogy ott is háj van / ott sem izom van. Végigcsináltam. Reggel 8-kor. A mai fürdőkádba ereszkedés szava a mászás.

Nagyon ajánlom norbikának, hogy ez beváljon, mert ha ettől nem megy jobban a futás, akkor Fitch Ratings énemet elővéve kapcsolatunkat egy éjszakás kalanddá minősítem le. Na jó, megelégszem, ha kilók mennek le, hagyom magam korrumpálni.

 Az ember kövér lánya csak fut, kocorászik, teszi egyik lábát a másik után, űzi a kilométereket, izzad, szenved, tágítja a határait és jó esetben néha nemcsak jól érzi magát mindettől, hanem még boldog is.

Amikor a férjemnek megvettük a Trek bringát, komoly kitétel volt a bicaj súlya, dekákról beszélünk, nem kilókról, legyen minél könnyebb a drótparipa, mennyit lehet ezen gondolkodni, én már vihogtam. Ehhez képest ugyanő az esti kocogáshoz a következőket kívánta rám aggatni: pulzusmérő, fejlámpa, telefon, vizespalack. Ha rajta műlik, nem maradt volna szabad felületem.

Végül telefont és fejlámpát vittem magammal, utóbbit a jobb csuklómra tekertem, abban a melegben nem kívánta a fejem, hogy bármi is útját állja a hajtő alól induló izzadásnak. De még ez is tök felesleges volt, mert bár a terv az volt, hogy én majd a szomszéd zsákfaluba átszökkenek, kisétáltam a falu határába, megláttam az utat két oldalán a sötét erdővel és annyi. Maradtam a faluban. Pedig a szobában még annyira jó ötletnek tűnt. A lámpa ily módon felesleges volt, de 2 perc után a telefon is, lemerült, nagyon jó, mindkét kezemben vittem valami használhatatlan cuccot. Nem kell mindig tervszerűnek lenni.

Viszont. Hihetetlen jó volt. 3, 7 km ment le, megálltam, azt hiszem, háromszor, de most ez sem érdekelt, mivel nem volt runkeeper, nem tudtam mérni sem időt, sem távot, nem szólt zene a füleimbe, nem mondta senki, hogy baromi lassú vagy, Zazikám, én csak kocorásztam a falu utcáin, én nem is tudtam, hoyg létezik ilyen nagy boldogság. Izzadtam, lihegtem és mérhetően éreztem az endorfint. Nem utána, közben. Ilyet nekem, sokat.

Mindemellett óriási előnyeit fedeztem fel a késő esti futásnak., pl. összefoghattam a hajam egy igényes befőzőgumival, senki nem látta; feltűrhettem a vastag karomon a pólót**, nem zavart senkit;  a házakból kiszűrődő TV zajok alapján tudom, ki milyen politikai hozzáállással bír, melyik csatornát nézi. Voltak érdekességek, így pl. utamat dominelv-szerűen felcsattanó kutyaugatás kísérte, és már van sejtésem arról is, ki nem fürdik esténként.*** És még mondja valaki, hogy nem izgalmas az esti futás.

Nem tartozik szorosan a témához, de azért elmondom, hogy hazaérve beugrottam**** a fürdőkádba, csatakos hajam éppen lelocsoltam vízzel, mikor rádöbbentem, hoyg Tihanyban hagytam a sampont, nálunk meg nincs tusfürdő, az éppen aktuális citromfüves szappan bőrradírnak tökéletes, de hajmosásra tán meg mégsem, végül találtam valami Lush Tusfürdő termékmintát, hátha. Tömören mondom: nem.