Én tényleg nem akarom, hogy hülye HP-nak gondoljon bárki is, még akkor sem, ha esetleg az vagyok,de azért elmondom, hogy idegzsábám van. És nem részletezném, viszont azt még elmondanám, hogy az Ági nevű nőktől óvakodjatok, egyes példányok nagyon veszélyesek, remekül marketingelnek, mindenre rávesznek, mire észbekaptok, már alá is írtatok mindent. Ennyi.

Borzasztóan zavar, hogy nem futottam két napja, úgy érzem, hogy a ködbe vész az, hoyg ezt a nyamvadt 4 km-t én valamikor is le tudtam futni,  és rendben, hogy hallgattam a tanácsra, hogy pihenjek és már csak mentálisan készüljek, csak mivel ez az utóbbi teljes csődnek bizonyult, talán jobb lett volna, ha legalább futással fenntartom a magamba vetett bizodalmam.

Megmondjam, mi a célom?, mert ezt azért sikerült tisztáznom.

Szóval:

1. a rajt előtt ne fakadjak sírva és ne álljak félre azzal, hoyg ezt én úgysem tudom megcsinálni. ez nagyon nem vicces, volt már rá precedens nem egy, nem kettő, ezért ezt én komoly célkitűzésnek tartom és nagyon szeretném, ha átbillennék ezen a ponton, mert az, hogy eljő a pillanat, abban biztos vagyok, ismerem magam, az előszelét is, de erős szeretnék lenni. már ideje, nem?

2. kocogjam egyben végig a 4 km-t. ne álljak meg, ne adjam fel (lásd az 1.pontot)

Na most értem én, hogy ez röhejes, de ha igaz az, hoyg mindenki magával versenyez, akkor ez szerintem normális cél, mit tegyek, innen indulok felfelé, ha ezt elérem, már nyertem, igyekszem így felfogni. 

Állati jó motivációs löket érkezett több társamtól, barátomtól, Julcsy reggel már sms-t küldött, Orsi hívott, jöttek üzenetek, például az (és ez nagyon megfogott), amikor azt mondtam, hoyg bérelt utolsó helyem van, akkor M. azt válaszolta, hogy az lehet, hogy utolsó leszek, de akkor is én leszek az első, aki nem adta fel és ez milyen jó szöveg, nem? Haláli. Az Ági meg naponta rám kérdez, szerintem lelkifurdalása van, remélem, nem tud aludni ő sem, hogy mire vett rá engem, de most már ott tartunk, hoyg pezsgőt is beígért. A családom meg tényleg kedvesen biztat, de azért vihognak a stresszemen, na, őket lehet, hoyg lecserélem. Ezt meg a karcsú és gyorsan futó (futó)társam küldte ma reggel:

A másik dolog, amit ebben a remek mentális felkészülésben sikerült elérnem, az az, hoyg T. mondta, sokat segít, ha valakinek felajánlom a futást, hogy most érte futok. Ez nekem egy percig sem volt kétséges, és lehet, hoyg meglepetés lesz, de nem a családomnak, nem a férjemnek ajánlom fel ezt a futamot, hanem az Úrnak. Komolyan. Hívő ember vagyok, én Isten nélkül semmi sem, ez van. Az a nagyon jó, hogy mindamellett, hogy az én Uram a Teremtő, én tudom, hogy remek humora is van, és nem néz félre, amikor a kocorászásomat neki ajánlom, hanem nagyon drukkol nekem, hogy meg tudjam tenni és át tudjak lépni az árnyékomon.**

Mit is mondhatnék. Iszonyatosan be vagyok tojva, mivel azonban az all-day-long  hasmenést tegnap már abszolváltam, az már csak nem jön rám útközben. A hajam levágattam, reménykedem valamiféle Sámsoni inverzben,  és mivel a csodás pink pólómban leszek, hívhattok nyugodtan pink pig-nek.

Azt az ellentmondást tessenek nekem feloldani, hogy fussak a saját tempómban és ne hagyjam magam elsodortatni másokkal, ill. hogy egy versenyen mindenki personal best-et fut, mert a tömeg, a szurkolók, satöbbi.

Jaj, nagyon odavagyok. Minek kellett ez nekem, vagy hasmenésem van, vagy azt érzem, hoyg mindjárt hasmenésem lesz. Nem nagyon alszom, ha meg igen, erről a francról álmodom, most éjszaka az volt, hogy böngésztem valami eredményeket a neten és azt láttam, hogy volt egy házaspár (idősebbek), akik a 4 km-t 1 óra 15 perc alatt futották le és mondtam Zoltánnak, hogy akkor az jó, nem, nem lesz annyira gáz az én eredményem sem.

Soha többet.

Na és még az is van, hogy kaptam szülinapi ajándékot, kapaszkodjatok: futócipőt.  Úgy elnyűttem a cipőm három hónap alatt, hogy kiszakadt az oldala, tegyük hozzá, hoyg ez egy kezdő cipő volt, Decathlon Kalenji Ekiden, nagyjából semmi, de kezdetnek tökéletes és én nem is tudtam, hogy vannak különbségek a cipők között, mégis honnan tudtam volna. 5000 forintért vettük, és lehet azt mondani, hoyg ennyit is ér (főleg, hogy felpróbáltam olyan zselés vagy mifene cipőket, alig akartam levenni), de azért most komolyan, egy olyan embernek, aki elkezd mozogni és fogalma sincs, hogy ez neki menni fog, tetszeni fog, akarja csinálni, mást akar csinálni, nem jó ez indulótőkének? Dehogynem.

Szóval, most van egy Asics Black Hawk*, meg kell néznem, jól írtam-e a nevét, járatlan vagyok futócipők nevében., ebben is van gél.  Ez volt a nap, amikor futtatott egy pasi, aztán a férjem még fizetett is neki a futtatásért. És örömmel.

Volt egy dilemmám, mert beleugrottam a cipőbe, futkároztam vele fel-alá és egészen hihetetlen volt, hoyg a széttaposott első helyett ez milyen jó, tart és fog, meg olyan jó ráérkezni is, olyan lepattant harcosnak tűnt mellette a régi és felmerült bennem, hoyg nem ebben kellene futnom már a Teliholdon is? Aztán lebeszéltek róla a tapasztalt rókák, emlegettek vérhólyagot, meg különben is, én azért arra gondolok, hogy annyi mindent köszönhetek az elsőnek, az elsőt sosem feledi az ember, nem igaz? Megadom neki a végtisztességet, hogy ezzel a futammal zárjuk a kapcsolatunkat.

Kaptam még fejlámpát is, de erről nem akarok beszélni, csak a muszáj vitt rá, hoyg elfogadjam, ezzel fogok futni, nem tudom, még mit nem aggatna rám a férjem, olyan leszek lassan, mint egy karácsonyfa.

Eszembe jutott és megkérdeztem a férjem, hogy de mi van, ha eltévedek?

Mindemellett ma nemcsak az derült ki, hogy 959 lesz a rajtszámom, hanem az is, hogy 8 éves gyerekek is futnak az én etapomon. Velük fogok versenyezni. Esélyem sincs.

Nem hagyott békén a reggeli elalvás, hát elmentem este futni, 4 km,  én már erre lövöm be magam. 2 km- nél haldokoltam egy kicsit, de eszembe jutott, hoyg senkit nem hagynak az út szélén és ettől úgy megijedtem, hoyg továbbfutottam. Na jó, ez vicc, de tényleg annyira kritikus ez a pont, biztos azért, mert ha azt elérem, az már a fele és ha addig elvergődöm, csak visszajutok.

Pedig olyan szép a kép, futok az utolsó 500 méteren, már nagyon kivagyok, de meglátom a célt, összeszedem végső erőmet és elkezdek vágtatni, s bár az összeesés fenyeget, én mosolygok. Snitt.

Én ettől a Teliholdfutamtól valami iszonyúan tartok, mi a frásznak kellett beneveznem. Az Ági tehet mindenről, ez most már biztos, remélem, olvassa.

Most már az is eszembe jutott, hogy le sem tudom futni, így aztán elhatároztam, hogy minden nap kell futni, tök félek, hogy elfelejti a testem, hogy már kocog és úgy érzem, csak úgy tudom szinten tartani benne a tudást, ha a héten minden áldott reggel kocogok. Olyan ez, mint amikor a nagy vizsgák előtt én csak akkor voltam nyugodt, ha mindent megtanultam az utolsó  előtti napra (én szerettem mindent tudni* és úgy menni vizsgára, az tök jó érzés) és az utolsó napon még / már csak annyi dolgom volt, hogy átfutottam az anyagot, ez nekem kellett a megnyugvásomhoz. Na, valahogy így vagyok most is.

Szóval, hogy másnak biztosan úgy kell, hogy pihen és nem fut már előtte, de basszus, más tud futni, én legfeljebb is csak kocogni és  azt is nehezen és egyébként is hát jaj. Na, erre a szép nagy izgalomra én ma  csodásan elaludtam, a mai futás elalvás és sok munka következtében elmarad. Az elmút két napban futottam és holnap is fogok, a pénteken még vacillálok, szombaton meg… eh, a futam. A Futam.

Az azért jó ám, hogy Ági azt mondta, egyszerre indítják a 4 és a 10 km-es etapokat, mert mondjuk, ha tényleg 11-kor már eredményhirdetés van (és 10-kor indul, tehát szednem kell a lábamat), akkor az azt jelenti, hogy a szédületes 38 perces tempómmal befutok és a nézők nem tudják, hogy én egy iszonyat lassú 4 km-es vagy egy rohadt gyors 10-es vagyok-e. A zihálásom és a fizimiskám alapján utóbbira tippelnek és milyen jól teszik.

No, nem is ez a lényeg, hanem, hogy tegnap este is futottam, ugyanis az történt, hogy kis falunkban ketten is elkezdtek futni és most már együtt fogunk, ha minden igaz, mert én mondtam, hoyg szívesen segítek, nekem az semmi, én már annyira jó vagyok, ugyebár. M-nek és E-nek is elküldtem az 5 hetes, kezdőknek szóló edzéstervet (emlékezzünk rá, hogy én ezt sem tudtam megcsinálni, olyan ramatyka matyi voltam, hoyg egy percet sem tudtam lefutni), M. már elkezdte, de tegnap E-vel is nekifutottunk. A legnagyobb izgalmam az volt, hogy be kell melegíteni, nem ám játszásiból, hanem rendesen, ezen azért még van mit javítani, arról nem beszélve, hogy elfelejtettem a nyújtást. Jól csinálom, ugye? 

Csütörtök este elméletileg már hárman megyünk, de nagyon meg kell választanunk a helyet, mert én ugyan a terep sík volta és a kies környezet miatt szoktam a voksom letenni valamely helyszín mellé, de E. felvilágosított, hogy vaddisznó szezon van** és nem kellene, hogy a fenekünkbe durrantsanak. Én meg csak úgy felhőtlenül kocorásztam eleddig…

És még az is van, hogy K. azt írta ma reggel, hogy köszöni, hogy kilöktem az ajtón.  Ez szép zárszó, azt hiszem.

** ez egy olyan szókapcsolat, amelyről azt gondoltam, életemben nem írom le

Tegnap este azzal a teljes megnyugvással tértem nyugovóra, hogy oké, elmegyek a Teliholdfutamra, a férjem azt mondta, hogy nyugi, ha  mindenki elhagyja is már a terepet, ő akkor is vár engem. Beszéltem Ágival is, nyugodtan kijelenthetjük, hoyg az ő lelkén szárad ez az egész, mert amikor még csak 1 km-t futottam, ő akkor is azt mondta, hogy meglesz júliusra a 4 km és jelentkezzem és milyen jó lesz, szóval, este chat-eltünk és kis esti lélekerősítéssel megtámogatott megint. Békességgel hajtottam fejem a párnára, el is aludtam, hogy aztán éjjel felpattanjanak a  szemeim és zakatoljon a  szívem. 

Azt hiszem, jó eséllyel telnek így a napjaim szombatig.

Ma is elmentem futni, de ma negyed 8-ra már végeztem is, sajnos azonban nem azért, mert gyorsultam, a frászt. Korábban mentem. 

Meg kell állapítsam, hogy az a gondolat, mely szerint augusztus végéig biztosan megmaradok az 5 km-es távomon, nem növelem ezt, hanem belakom, ma bizonyosságot nyert, nagy nehezen ledöcögtem 4 km-t, mert hát az a Teliholdfutam etapja. Annyit tudok mondani róla, hogy mikor azt éreztem, hogy na, most egész kényelmes, de nem rossz tempót megyek, akkor a Nap alattomosan a  hátam mögé került és megláttam az árnyékom. Vonszolódtam. Remélem, nem zárnak ki gyaloglásért a futamon.

Eszembe jutott a Murakami Haruki könyv, abban írja egyszer a pasi, hogy meg szokták kérdezni, mire gondol futás közben. Na, ez nálam úgy történt ma, hogy az egyik háznál tetőt ácsoltak és gondoltam, odakiáltok nekik, hogy Magasabbra a tetőt, ácsok! (de féltem, hogy olyat beszólnak), erről eszembe jutott, hoyg Salinger-től a kedvenc könyvem a Franny és Zooey, rögtön fel is villant a kép, amikor Zooey vacsora közben is mormolja az imát, és innen egyenes út vezetett ahhoz az intellektuális kérdéshez, hoyg mit főzzek ma. (ratatouille)

Így futok én.

Nem mellesleg ma még egyszer fogok futni, noch dazu nem egyedül, de erről majd holnap szól a fáma, mert ez egy izgalmas kaland kezdete. Maradjanak velünk.