dedicated to Fibonacci

Én azt már megtanultam, hogy egy futóversenyre a legfontosabb felszerelés a klotyópapír*. Anélkül mostantól sehova.

Egyébként meg  váltóban harmadikok lettünk.

Nem leszek összeszedett, verseny után nem tudok,  és ha lehet, ne javítson ki senki, hogy előtte sem.

Szóval, tegnap menni kellett futni és sokat és versenyre, ezek mindegyike önmagában is elég, trióban FB-on a különös kegyetlenséggel elkövetett események közé sorolandó. Reggel még eléggé észnél voltam, déltől jött a mindent beborító nagy para, majd 2-kor eszembe jutott, hogy muszáj befestenem a hajam, így nem mehetek (negyed 4-kor ment a buszom), 3-kor pedig úgy döntöttem, az életnek nincs értelme.

Elég korán kiértünk a helyszínre, ez azért célszerű, mert így sokkal többet idegeskedhet az ember. Kaptam DK pólót, felhúztam rászorítottam a testemre, a későbbiekben ennek még lesz jelentősége. Létezik a beszéd-tett elmélet**,  szerintem ennek egyik speciális fajtája, hogy amint DK pólót húzol magadra, már DK tag vagy. Szólítsatok ezentúl egyszerűen köcsögnek.

A Suhanj nekem debütálás is volt, szeretek többször debütálni, Esztergomban életem első versenyén voltam, itt meg egy csomó olyan emberrel találkoztam, akikkel eddig virtuálban nyomtuk. Mind nagyon kedves, azt mondták, hogy jobb vagyok, mint a fényképeken. Szerintem jóban leszünk.

A versenyről meg nem is tudom, mit írjak, olyan stresszben voltam, hogy az első másfél órát a váltóhely mellett töltöttem és ordítottam, ahogy tudtam, nagyjából mindenkinek, az egyiknek, mert DK-s volt, a másiknak, mert csapattársam volt, a harmadiknak meg, mert kedvelem, meg hát nézd, hogy fut, uramisten, hűdecuki, biztassuk, már megint itt jár, mindjárt vált, bírja még ki, tejóég, ez továbbfut – valahogy így.

A váltás úgy történt, hoyg az egy darab chipes rajtszámunkra bugyigumit kellett fűzni és azt a derekunkra fűzni (majd váltáskor kibújni belőle, a másiknak meg belebújni), de én mondtam a csajoknak, hogy hadd lehessek már én az etalon, az én derekamon kössük meg, mert ők túl pilinszke testűek, így legfeljebb lecsúszik róluk, de rám legalább rám jön majd. Én azt hittem, macerásabb lesz, de nem. Hiába, a profizmus, ugye. 

A csapatomat DK Übercsapatnak hívtuk,  most mit (ál)szerénykedjünk. Ha egy dolgot kellene említenem a csapattal kapcsolatban, nem a versenyt mondanám, hanem azt, hoyg engem akkor hívtak meg ide, amikor még 2 km-t sem tudtam egyben kocorászni, szerintem ez olyan fokú bizalom és biztatás, ami a tényleges futásnál is fontosabb, mert így is vállaltak engem, tehát annak fényében is, hoyg ezzel nekik sokkal többet kell majd futniuk. Meg kellett már végre tapasztalnom, hoyg milyen csapatban dolgozni, egy felé húzni a szekeret úgy, hogy mindenkinek pozitív legyen a végeredmény, szerintem ez sikerült. Judit, Kata, Anett – kalapemelés. Mélyen.

Egyébként meg úgy volt, hoyg egyben lefutottam 8 km-t, gombócból is sok, ennyit még én soha. Mikor már érett az idő, hoyg én következem, mert Judit a laza 2 órásának a végén jár, és már ott álltam a váltópontnál, akkor (sokadszorra) megint rám jött a hasmenés, ezen azért szeretnék még dolgozni, mármint ennek kiiktatásán, főképpen, hogy addigra nem volt már WC papír, ne tudjátok meg. Ott azért én rekordokat futottam. Bé variációnak még ott van a lehetőség, hogy a nyakamba akasztott hengerrel futok.

Mindenesetre nekilódultam, iszonyúan figyeltem, hoyg csak nyugalom, Zazikám, úgyis lehagynak, úgysem számít, te csak menj, ahoyg szoktál, ne kapkodj, ne rohanj, csak menj – ennek ellenére az első “uramatyámmindjártmegállok” a starttól 500 méterre lévő fordítónál volt, nem mondom, hogy nem estem kétségbe, hogy mi lesz itt, de szerencsére a DK által olyan 300 méterenként kihelyezett tagok mindig ordítottak egy olyat ( a sziluettem, ugye), ami továbblökött. 

Sokan drukkoltak, sokan úgy ám, hogy bekiabáltak, hoyg hajrá, Zazi / hajrá, Rita, ez jó, tartsuk ezt meg,  kérem tisztelettel, cserében erős orgánumú hasonló kiabálást tudok felajánlani. Csereszabatos.

Ez mind semmi, egyszer még az is megtörtént, hogy én kocorásztam nagy boldogságban, ja, mert azt nem mondtam, hoyg az első 2 km után elkezdtem jól érezni magam, szabad ég, kellemes 18 fok, régi cipő, sok futó körülöttem, zihál mind, tehát nem vagyok kirívó, nem tudják, hol járok, tök jó volt, igazi örömfutás, szóval, futok ebben a szigetmonostori töltésen kialakított nagy világbékében , mikor hallom, hoyg valaki meg akar előzni, de azért ez nem ritka esemény nálam, nem lepett meg, hoyg úgy mondjam, viszont egyszercsak átfogja a vállam és azt mondja, hogy jól sejtem, hoyg te vagy a Rita? hajrá! Nagyon remélem, hogy hallotta a belső köszönőmondataimat is, mert félő, hoyg nem mind került felszínre a cserepes szám által.

Volt egy kritikus szakasz, én ugyanis, ha egyáltalán, akkor a tökéletesen sík terepet preferálom, itt meg orvul beraktak egy legalább 1, 5 %-os, számomra király kategóriás hegyet emelkedőt, áldottam az eszem, hogy itthon egy párszor gyakoroltam az ilyenen történő méltóságmegőrző felkúszást, ha ez nem lett volna korábban, tán ott halok meg. 

És a legszebb. Úgy volt, hogy én 3 kört, tehát 6 km-t futok elsőre, esetleg a végén, külön  még egy 2 km-t, így is közelítettem  meg a fordulót, ott azonban azt mondta nekem a kontroller, hogy a legközelebbinél a Fibonacci– számsort kérem, mire a vele lévő (szintúgy) tréfás fiú még hozzátette, hogy és évszámokat. Kellett vagy 300 méter, mire ezt felfogtam, de paralel már azt is tudtam, hoyg én ezt tudom, így aztán odakiáltottam a csapattársaimnak, hoyg tolok még egy kört, mert dolgom van a  fordítónál, szépen lefutottam még azt a 2 km-t, majd a fordítóhoz közeledve odakiabáltam, hogy a Fibonacci – számsor első néhány tagja a következő és felsoroltam 13-ig, majd nagyvonalúan még annyit mondtam, hoyg satöbbi. Évszámokra (szerencsére) nem került sor.

Elég sokan lehagytak, konkrétan mindenki, de egyszer azért volt olyan is, hogy egy pasi / fiú*** belesétált a futásába, de ezt olyan tempóval tette, hoyg nem bírtam lehagyni, mentünk egymás mellett és zavart a közelsége, még inkább a tény, hogy hiába erőlködöm, és mondtam neki, hoyg barátom, most vagy te kezdj el futni vagy én kezdjek el gyorsabban és ekkor elváltunk. És nem a második opció miatt.

A körök folyamán egyre jobb lettem, az utolsó 2 km volt a legjobb és szeretném remélni, hoyg ebben a hirtelen fellépő hosszútávfutó hajlamomnak van szerepe, nem annak, hoyg ekkor fedeztem fel, hoyg a DK póló felcsúszik a derekamon és az egész fenekem premier plánban látszik a mögöttem futók számára, s a kiszámítható pánikomban ennek minél gyorsabban véget akartam ennek vetni.

 És hát hogy harmadikak lettünk a női váltók között, az milyen már? Természetesen tisztában vagyok vele, hoyg nem miattam történt mindez, de azért akkor is, über a csapat, na. Mondta is a Judit, hogy a díjként kapott rosé-t az Utrabalatonon fogjuk meginni. 😉

*** sötétben minden fiú pasi