akinek hétanyja van

Az is biztos már, hoyg én nem leszek a terepfutas.hu oldal regisztrált felhasználója. Pedig csak arra futottam, amerre kezdő koromban, Kis Tócsa, Nagy Tócsa, Postaláda, Lovak, Férjemszobra, satöbbi, de hogy ezt a helyet hogy találtam, ez valami szörnyű.  Még jó, hoyg nem bicsaklott ki eddig a bokám. Áldott aszfalt.

Viszont az igaz, hogy egészen más dolog úgy futni, hogy elindulok A-ból és nem fel-alá futkorászom, mint itt, ugye, hanem teszek egy kört, változatos a táj, tök jó. Hogy mégsem ez lesz a jövőben, annak pont a tegnapi futás az oka, emelkedők, szembeszél, volt ott minden, de nem álltam meg. Csak egyszer, amikor rám jött a hasmenés, de az meg indokolt. Mondom: emelkedők, méghozzá azok az alattomos, hosszan elnyúló típusúak, nehogy egyszerre halj meg, minden lépésnél csak egy kicsit, de gyakran. Mindig csak egy kicsit forgatta meg bennem a kést.

Ritka szar időt mentem, de az előzőek ismeretében azt tudom mondani, hogy fusson ennek alapján jobbat, akinek hétanyja van és mivel ez a mondat már nagyon régóta várt a megfelelő közegre, most elégedett vagyok, úgy érzem,  megtalálta a helyét.

Ezzel mintegy eloszlattam fejem fölül a bút és bánatot, hoyg vajon már soha többé nem futok rendesen, igenis fogok, a fejlődés ugyan nem töretlen, de előrefele mutat. Igenis.

Holnap szigetkör, csak mondom. Meg előtte nadrágvásárlás.